Borban párolt kagyló

Herkentyűtől sem riadunk el! A kagylónak ráadásul a fejét sem kell letépni, lábacskáit kicsavarni, nem sikolt a fazékban, aligis érezzük hogy állatot ölünk épp. Az ölés pedig fontos, nagyon gyorsan romlik meg a jószág húsa, mindenképpen ki kell csikarnunk belőle az állapotváltozást, ami ezt nem produkálja, mehet a szemétbe, tehát: a nyers kagylónak zártnak kell lennie, ha kinyílik, de hideg víz alatt összecsukódik, jó még, ami nyitva marad, rossz. A megmosott, feketekagyló esetén moszattalanított (moszatszál lóg ki belőlük sokszor, ez nem gond, ki kell tépni, törekedjünk némi kíméletességre, ha az állatot is széttépjük a művelet közben, utána már nem lesz felhasználható) zárt kagylókat (rendes emberek lesikálhatják körömkefével is, én röstellem, de ezt nem érzem olyan rettentően fontosnak) félretesszük kicsit, vöröshagymát, fokhagymát, ha akad, petrezselymet aprítunk, de ennél nem kell nagyon kis kockákra vágni, gyorsan megvan. Vajat olvasztunk egy nagy fazékban, azon üvegesre pároljuk a hagymákat, rátesszük a kagylót, viszonylag óvatosan, mivel a törött héjú kagylót sem szabad megenni. Száraz fehérbort öntünk alá, egy kiló kagyló simán elvan olyan két deciben, lefedjük, öt-tíz percig pároljuk - akkor jó, amikor a kagylók nagy része kinyílt már (ami nem nyílik ki, kuka). Kinyílás után nem kell tovább párolni, a feketekagyló eddigi tapasztalataim alapján nem hisztis fajta, nehéz elrontani, de a legutóbb vele együtt párolt amanda kagyló (Amande de mer, a tenger mandulája, szép, mintás héja van, angolul dog cockle - persze ezt már csak elkészítés után tudtam meg, mikor utólag beazonosítottam a net külföldi részein) érzékeny a túlfőzésre, rágós lesz, el is baltáztam persze, kell majd még játszanom vele. Állítólag kagylólevesnek remek, addig pedig, amíg az amandát nem uralom, maradok (a nyilvánosság előtt) a feketekagylónál. Ne lepődjenek meg, az elkészült kagylónak kagylóíze van [családom felét ez a tény készületlenül érte, riadóztatni kellett a felmentősereget, nehogy rámromoljon az étel]. Ha volt nálunk petrezselyem, párolás közben vagy végén beleszórhatjuk, lehet még játszani chilipehellyel is. Villával vagy feketekagylónál akár egy már üres héjjal csippentjük ki a húst, nem gondolunk a testrészekre, szőröstül-bőröstül fogyasztjuk a héjatlanított állatot. Akik effélét nem esznek, és kóstolás után úgy érzik, hogy ez egy tévút a táplálkozás történetében, valamint vallják, hogy ami a tenger fenekén van, annak ott is kéne maradnia, ne keseredjenek el, az állapot nem feltétlenül végleges, magam kifejezetten herkentyűellenes voltam, amíg be nem kerültem egy olyan családba, ahol muszáj volt sokszor enni effélét. Namost az agyunk az ismeretlen ízeket nem tartja biztonságosnak, ez egy evolúciós dolog, amit kiskorban ettünk, az biztos nem méreg, például még élünk, ellenben a gyanús kajákban bármi lehet. Az agyat viszont ki lehet cselezni, ha valaki huszadszor kóstol kagylót, tudni fogja a végére, hogy kb milyennek kell lennie, milyen az íze mikor jó, mikor nem annyira sikerül, és megtanulja kedvelni az ízét. Ha úgy döntenek, szeretnék megkedvelni, kóstolgassák néha :)